A BDO 2011-ben egyike lett a legjobb üzleti márkáknak
Idén negyedik alkalommal ült össze a 15 tagú, független szakemberekből álló zsűri, akik a Dun & Bradstreet adatbázis, valamint szakmai kamarák és szövetségek segítségével döntöttek arról, hogy mely márkák viselhetik az üzleti márkáknak ítélt Superbrands védjegyet.
Business Superbrands Program
A Magyarországon hét éve működő Superbrands program mellett 2008-ban először indult el a nemzetközi piacon már évek óta meghatározó Business Superbrands program. A Business Superbrands az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait mutatja be, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókat, hanem vállalkozásokat, szervezeteket szolgálnak ki.
A bizottság elé kerülő lista a Dun&Bradstreet adatbázisa alapján, továbbá a legjelentősebb hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével jött létre. Ebbe a mintegy 3000 márkát/céget tartalmazó listába egyaránt beletartoznak a legnagyobb nyereségű hazai cégek csakúgy, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – kisebb vállalkozások, melyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak.
A Superbrands-ről bővebben: www.superbrands.hu
bdo.hu